fbpx

Karanténban: 4 mód a biztonságérzet növelésére és a stressz csökkentésére

Áprilisra régóta azt mondják, bolondos. Már eleve a bolondok napjával kezdődik, de az egész hónap jellege is olyan: egyszer hóvihar, máskor júniusi meleg tombol. Ez az április viszont tényleg mindent a feje tetejére állított: most nemcsak az időjárás változékony, de a kialakult járványhelyzet miatt érzelmi állapotunk is hullámzó, sőt olykor örvénylő lehet. Ugyanakkor még ebben a kiszámíthatatlan helyzetben is számos dolog van, ami tőlünk függ, ezáltal pedig a ráhatás és a biztonság érzetét adja.

Április nevét a latin aperire, vagyis a megnyílás szóból kapta, hiszen a bolondosság mellett ilyenkor minden új erőre kap. Egyre több szín, egyre változatosabb illatok vonzzanak minket a természetbe. Ami eddig a felszín alatt zajlott, az most hatalmas energiákkal, láthatóan is életre kel, és belső lendületünk is végre áramlani kezd: új ötletek, tervek juthatnak eszünkbe, amelyekbe lelkesen bele is vágunk. Kifelé nyílunk tehát, egyre inkább külső erőforrásainkból táplálkozunk.

Ezzel szemben most egy olyan váratlan krízisben találjuk magunkat, mely elzár minket mindettől, és éppen ellentétes irányba fordít: befelé. Bizonytalan időre bezárkóztunk a négy fal közé, miközben nap mint nap rengeteg stressznek vagyunk kitéve. Sokan kényszerültek most arra, hogy félbehagyják terveik megvalósítását, vagy bele se kezdjenek, elhalasszák projektjeiket, melyeket talán már olyan sok éve dédelgettek, nevelgettek magukban.

A koronavírus-járvány rendkívül sok síkon megterhelő a számunkra, ráadásul rengeteg lemondást, áldozatot, elengedést követel tőlünk akkor, amikor épp a befogadásnak, a megújulásnak lenne itt az ideje.

Ez a két egymásnak feszülő, ellentétes irányú külső és belső erő hasonló ahhoz, amit az év végén tapasztalunk: a természet arra szólít, hogy lassítsunk, mégis gyorsulnunk kell a decemberi hajrában, most pedig gyorsulnák, ám a járvány lassításra késztet.

Ebben a helyzetben nagyon sok olyan tényező van, amit nem tudunk befolyásolni, ezért stresszforrásaink lehetnek: nem tudjuk például előre látni a következményeket, befolyásolni azt, ki marad otthon és hogyan viselkedik ebben a helyzetben, követi-e az előírásokat, és sajnos azt sem tudjuk, meddig fog mindez tartani. Ellenben sok minden más a kezünkben van: saját hozzáállásunk, fókuszunk, biztonságunk, ahogy az is, hogyan viselkedünk másokkal. Nézzük is meg, mi az, ami tőlünk függ, emiatt pedig ráhatás-érzetet ad, vagyis egy olyan belső biztonságot, mely sokkal kezelhetőbbé teszi a helyzettel járó stresszt:

1.Humor

Az április mindig arra emlékeztet minket, hogy néha hasznos elengedni a dolgok, vagy legalábbis önmagunk túl komolyan vételét. Most azért is különösen a hasznát vehetjük ennek a készségünknek, mert a nevetés stresszoldó, immunerősítő hatású is a gelotológusok, vagyis a nevetés kutatásával foglalkozó szakemberek szerint. Személyiségfüggő persze hogy ki, min tud önfeledten, szívből nevetni, de egészen biztos, hogy ha tudatosan keressük ezeket a humorforrásokat, akkor előbb-utóbb meg is találjuk a mi szájunk íze szerint valót. A nevetés eltávolít a problémától, ezért – fura módon – de ad egy fajta józan rálátást, elfogadóbb nézőpontot is. Az, hogy egy ilyen nagy érzelmi nyomást okozó helyzetben is képesek vagyunk nevetni, nem jelenti azt, hogy alábecsüljük a problémát, csupán nem hagyjuk, hogy megbénítson minket. Ha pedig képesek vagyunk önmagunkon nevetni, azzal azt is üzenjük, hogy a probléma felett állunk.

2. Mi van a hatókörünkön belül?

Bár egy különösen nehéz és megviselő nap után úgy tűnhet, minden kiesett a kezünkből, és teljesen ki vagyunk szolgáltatva a helyzetnek, vannak dolgok, amelyekre igenis van ráhatásunk még akkor is, ha minden bizonytalannak és kontrollálhatatlannak tűnik. Ezeket – akárcsak a hálagyakorlatok esetében – fontos, hogy rendszeresen számba vegyük, legyenek azok akár eleinte olyan apró dolgok is, mint például „tőlem függ, hogy felmosom a padlót, és kezet mosok”, majd, ha már eleget gyakoroljuk, akár tágíthatjuk is a „hatósugarunkat”.

Bár világszintű folyamatokra nincs befolyásunk, rengeteg mindenre tudunk hatást gyakorolni a saját reakcióinktól kezdve a figyelmünk fókuszáig. Úgy boldogulunk a legkönnyebben, ha arra figyelünk, amire ráhatásunk van.

3. Öngondoskodás és együttérzés

Ezekben a hetekben az öngondoskodás szerepe különösen felértékelődhet, vagy azért mert több időnk van, mint eddig, vagy épp fordítva: minden önmagunkkal töltött perc kincs. Most különösen fontos, hogy olyan tevékenységekre is időt szánjunk, melyek feltöltenek, melyek saját örömünket szolgálják, saját belső igényeinket, szükségleteinket elégítik ki, legyen szó akár egy finom vacsora elkészítéséről, varrásról, jógáról vagy akár saját érzelmeinkre való odafigyelésről. Utóbbi most azért is kifejezetten fontos, mert számos nehéz érzéssel találkozhatunk magunkban: sokkal könnyebben dühbe gurulunk, mint máskor, és lehet, hogy nem megy most az önmegnyugtatás se úgy, ahogy szokott. Sokan tapasztalhatjuk azt is, hogy olyan érzelmek öntenek el, melyekről már azt hittük, feldolgoztuk őket, túljutottunk rajtuk, vagy legalábbis megtanultuk őket kezelni. Ezek teljesen természetes emberi reakciók, hiszen még soha nem voltunk ilyen helyzetben, ráadásul nehéz és összezavaró lehet mások érzéseinek megértése és kezelése is.

A testünkben lakozó érzésekre irányuló figyelem segíti az önostorozás kikapcsolását, és így az önegyüttérzés megélését is. Ha pedig értjük és egyben meg is éljük az érzelmeink hátterében húzódó okokat, sokkal könnyebb lesz elfogadnunk és kezelnünk a másik ingerültségét is, és sokkal szolidárisabbak leszünk másokhoz, hiszen tudjuk, ők is hasonlón mennek most keresztül, mint mi.

Jelenleg rengeteg olyan lehetőség van, melyen keresztül akár mások felé is kifejezhetjük együttérzésünket vagy hálánkat.

4. Tudatos médiahasználat

Ahogy az öngondoskodás, úgy most a tudatos médiahasználat, az információk megválogatása is különösen fontossá válik. A helyzetből adódó bizonytalanságérzet teljesen odaszegezhet a képernyő elé, hiszen érthető módon szeretnénk megismerni a jelenséget, és biztosítani magunk és családunk számára a lehető legnagyobb biztonságot, azonban sajnos gyakran ennek épp az ellenkezője történik, és nem sikerül megnyugtató válaszokat találnunk. Ám nemcsak a negatív, sokszor hamis információkat közlő hírek, hanem az egyébként teljesen pozitív, segítő szándékú, online programok elárasztó jellege is fárasztó és megterhelő lehet. Ami eddig nem a virtuális valóságunk része volt, az most átterelődött az online térbe, mára szinte nincs olyan program, könyv, színházi előadás, kiállítás, jóga, tánc, közös főzés, amire nem hívtak volna meg minket online.

A FOMO, vagyis az attól való félelmünk, hogy mások tartalmas élményben részesülnek nélkülünk, mi pedig kimaradunk ebből, most még erőteljesebben jelentkezhet, hiszen a közösségi média jelenleg az egyetlen csatornánk, melyről úgy érezzük, hogy összeköt a külvilággal.

A másokkal való kapcsolódásra egyedüliként lehetőséget adó online programok túlzott dömpingje miatt elkerülhetetlen lesz a veszteség érzése, hiszen pszichésen és fizikálisan is lehetetlen minden számunkra szimpatikus programon részt venni, miközben nem várhatjuk magunktól, hogy ugyanazt a léptéket tartsuk, mint a karantén előtt, hiszen most talán még több lett a házimunkánk vagy a kapcsolattartással töltött idő. A valahova tartozás egyébként is erős alapszükséglete most még égetőbbé válik, mégis érdemes önmagunkra odafigyelve szelektálnunk a ránk zúduló lehetőségek közül, és a világ híreiről is csak egy-két forrásból, megszabott időközönként értesülnünk.

A karaténban újra kell értelmeznünk és fel kell fedeznünk sok mindent. A saját erőforrásaink és biztonságérzetünk megtalálása is ilyen lehet. Neked milyen stratégiáid vannak a bizonytalanságból fakadó félelmek és szorongások kezelésére?

~Bánosi Eszter írása~

SLOW A POSTALÁDÁDBA!

✨ Anti-határidőnapló kedvezmény! ✨

ÉRDEKEL!

Ez a website sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás