„A fű nő magától” – 4 tipp a spontánabb augusztusért
Gondoljuk végig a napunkat: hányszor vállaljuk a már bevált utakat? És hányszor teszünk olyat – legyen az bármilyen apró dolog is –, amit addig még soha? Mikor nyúlunk automatizmusaink helyett valami egészen máshoz, újhoz? A spontaneitás hihetetlen érték, mivel ez maga a valódi önkifejezés szemben a robotpilóta üzemmóddal.
A spontaneitás olyan viselkedés, amelyet mindenféle előzetes tervezés nélkül hajtunk végre. Egy többnyire spontán módon megélt élet egyik legnagyobb előnye a rugalmasság, a szabadság, valamint az abból nyert önbizalom, hogy merünk bízni impulzusainkban, saját döntéseinkben, így az életben is, hogy a dolgok maguktól is képesek kialakulni.
John-Palul Flintoff író szerint a modern társadalom az, amely nem hagy teret a spontaneitásnak. Azt írja, „a fogyasztó-központú társadalom oda vezetett, hogy azt gondoljuk, saját döntéseink, megérzéseink nem lehetnek helyesek. Ehelyett inkább dokumentumokra és szakértők véleményére támaszkodunk”.
Túlhajszolt életünk alig enged spontánnak lenni, hiszen tele van a fejünk kötelező feladatokkal, úgy érezhetjük, ha nem tervezünk, minden kihullik a kezünkből. De valahol meg is akarjuk magunkat menteni az üres óráktól, a semmittevéssel töltött délutánoktól: egy kutatás szerint a felnőttek 46 százaléka ideges az üresjáratoktól, ilyen esetben inkább beütemezünk valamilyen tevékenységet.
Persze a spontaneitás hiányáért nemcsak a modern, tennivalókkal kényszerűen túlzsúfolt életünk tehető felelőssé.
Számos belső, egyéni oka lehet annak, amiért nem merjük elengedni a gyeplőt: lehet, hogy az életünkben jártunk már úgy, amikor egy átgondolatlan cselekedetünk, mondatunk negatív következményekhez vezetett. Minél traumatikusabb volt az élmény, annál jobban befagyaszthattuk spontán énünket, annál kevésbé bíztunk meg abban, hogy a dolgok jól is haladhatnak a maguk medrében, a mi folytonos beleszólásunk, menedzselésünk nélkül.
A spontaneitás hiányához vezethet az is, ha nem tanultuk meg kezelni, elfogadni, „megtartani” érzéseinket és gondolatainkat: ilyenkor olyannyira meg lehetünk rémülve egy-egy érzésünktől, gondolatunktól, hogy kontrollálni kezdjük őket, például túl sokat elemzünk, mindent fejben akarunk megoldani. A negatívnak tekintett érzések elnyomása azonban a többi érzéstől, kreatív gondolatoktól is elválaszt, és megnehezíti azok természetes és spontán felbukkanását.
Ezzel szemben kicsit ellentmondásosnak tűnik, mégis mindannyian tapasztalhattuk azt a fajta elégedettséget, amelyeket a nem megtervezett tapasztalatok, pillanatok, a spontán kirándulások, strukturálatlan délutánok okozhatnak. Ráadásul – szintén paradox módon – spontánnak lenni kevésbé kockázatos, hiszen gondoljunk csak bele: a tervek könnyen balul sülhetnek el, és csalódást okozhat, ha valami nem úgy történik, ahogy azt elvártuk, miközben a spontaneitás lehetővé teszi számunkra, hogy könnyebben alkalmazkodjunk a változó körülményekhez. De ami talán a legfontosabb, a spontaneitás önkifejezés szemben az életünk automata pilótaként való megélésével. Az ókori keleti filozófia a kiteljesedett élet elengedhetetlen alapjának tartotta az úgynevezett wu wei-t, amely spontán cselekvésként fordítható. Amikor spontának vagyunk, előbb cselekszünk, mint gondolkodunk – mégis furcsa módon jobb megoldásokat találhatunk problémáinkra, mintha túlelemeznék, gondolkodnánk a dolgot.
Fontos azért leszögezni, nem a tervezéssel, hanem a túltervezéssel van baj, hiszen vannak dolgok, amelyeket muszáj a kezünkbe vennünk, hogy megoldódjanak. Mint mindenben, úgy a spontaneitás és a tervezés között is meg kell találnunk az egyensúlyt. Íme, néhány ötlet, amelyek segítségével jobban kihangsúlyozhatjuk spontán oldalunkat:
1.Spontánnak lenni jó
Sokszor félünk spontánnak lenni, mindent túlkomplikáló énünknek köszönhetően legtöbbünknél már a spontán pillanatok gondolata is összeszoríthatja a gyomrunkat. Hogy miért? Mert szorongunk a bizonytalan kimenetelek miatt, viszont a dolgok megtervezése megadja a biztonságosnak tűnő kontroll érzetét. A pozitív érzelmi állapot azonban segíthet a spontaneitás elérésében, megtartásában.
Érdemes felidéznünk olyan élményeket, amelyekben spontánul viselkedtünk, és az jó dologhoz, például új barátságok, szerelmek kialakulásához vezetett.
Belegondolhatunk abba is, mennyi előnyünk származik például egy spontán beszélgetésből, amikor mondanivalónk, érzéseink szabadon és őszintén megnyilvánulhatnak abban a közös térben, amit egymásnak nyújtunk. Ezeket a csupa pozitív érzésekkel teli emlékeket felidézve, tudatosítva, felismerhetjük, hogy nyitottnak lenni és emberekkel ismerkedni jó dolog. Minél gyakrabban végigvesszük ezt, annál inkább merünk spontán módon viselkedni a jövőben is.
2. Fedezd fel a spontán éned befelé figyeléssel
Macuo Baso japán haiku költő írta azt, „Csak ülök csendben, semmit sem csinálok, a tavasz eljön, és a fű nő magától”. Ez a sor nagyon szépen rávilágít a meditáció egyik lényegére: a cselekvés folytatódik, de maga a cselekvő én nincs jelen.
Spontaneitásunkat legtöbbször múltbéli tapasztalataink akadályozzák, hiszen azokból kiindulva akarunk cselekedni. A meditációt lehet a spontaneitás egyfajta gyakorlóterepének is tekinteni, hiszen meditálás közben szemtanúi lehetünk az élet folyamatos és teljesen spontán áramlásának, megtanuljunk hagyni, maguktól kibontakozni, megtörténni a dolgokat.
3. Pici „kockázatok” az életünkben
Nem az a spontán ember, aki mer mindent borítani, és beleugrani a semmibe. Ha szeretnénk magunkat a spontaneitásra szoktatni, kezdjük kis lépésekben, apró kockázatokat vállalva. Lehet ez bármi, ami nem a megszokott: például menjünk haza a munkából más útvonalon, csináljunk megszokott rutinjaink helyett valami vicceset, látogassunk el olyan helyekre, ahol még nem voltunk, vagy kapcsoljuk ki a telefont egy délutánra. Kísérletezhetünk azzal is, mi történik, ha olyat teszünk, amitől eddig féltünk: persze nem kell bungee jumpingra vagy ejtőernyőzésre gondolni. Például elmondhatjuk a véleményünket egy baráti társaságban, ahelyett, hogy a háttérbe húzódnánk, vagy épp fordítva: ha mindig a központban vagyunk, most hallgathatunk egy picit. Érdemes megfigyelni, mi történik ilyenkor bennünk, ahogy azt is, mi történik a valóságban, ha másképp cselekszünk, ahogy szoktunk. A megérzés alapján meghozott döntéseink is vezethetnek nem várt eredményre, de a hibák részei az életünknek, ennek elismerése segíthet magunkat is jobban elfogadni.
4. Tervezett spontaneitás?
Ha elkötelezzük magunkat a spontaneitás mellett, akár meg is tervezhetjük a spontán tevékenységeinket – hangozzon ez akármilyen furcsán is.
Töröljünk néhány nem életbe vágó elfoglaltságot (lehet, a végén még kiderül, elég sok ilyen van), és hagyjuk üresen a neki szánt helyet, persze ne csak a naplóban, de az életünkben is.
Megfigyelhetjük, mi történik, milyen embernek érzékeljük magunkat, ha nem tervezzük meg a teljes hétvégét. Tudunk együtt lenni ezekkel az olykor kellemetlen, feszítő, sürgető érzésekkel? A befelé figyelés azért is fontos lehet, hogy kiderüljön, mire van valójában szükségünk, mi az, amit tényleg szívből csinálnánk a szabadidőnkben. Hogy nézne ki egy olyan nap, amikor csak azt követnénk, ami bennünk van? Üldögélnénk, ha üldögélni szeretnénk, beszélnénk, ha mondanivalónk van.
Érdemes az anti-határidőnaplóba ilyen spontán, erőfeszítések nélküli időt is feljegyezni, hogy bekerülhessen egy kis spontaneitás az életünkbe.
~Bánosi Eszter írása~
No products found which match your selection.