fbpx

Hatékony változás: Cél- és eredménymérés az anti-határidőnaplóban

Ma már számtalan önfejlesztő határidőnapló, naptár teszi lehetővé eredményeink, sikereink mérését, aminek megvannak a maga előnyei, de csapdái is. Miben más hozzájuk képest az Anti-határidőnapló, és milyen eredményekről beszélhetünk a lassítás kapcsán?

Ha belevágunk bármilyen életmód-programba, fontos, hogy legyen eszközünk mérni azt is, hogy milyen részcélokat, eredményeket értünk el a folyamat során. Ezek ugyanis segítenek korrigálni, újabb célokat kitűzni, megmutatják, egyértelművé teszik a fejlődésünket, láthatóvá sikereinket, és okot adnak az ünneplésre is. Az ilyen eredményérő naptárok, naplók tartalmazhatnak havi értékeléseket, negyedéves elemzéseket, segítenek a célok szem előtt tartásában, lehetővé teszik az előrehaladás követését, az adatok bizonyos időközönkénti összehasonlítását, amelyekre szükség esetén korrekciókat lehet tenni.

A cél-és eredménymérésnek azonban megvannak a maga buktatói is, hiszen túlságosan eredményorientálttá tehet minket, és könnyen beleshetünk a kényszeres méricskélés csapdájába is, ami elégedetlenséget, önostorozást hoz.

Bár a lassulás központi elemei a pihenés, a megengedés, a feltöltekezés, ez nem jelenti azt, hogy ezen az úton ne lehetnének céljaink, igaz, ezek többnyire inkább belső célok, mintsem külső teljesítmények hajszolása. Az Anti-határidőnaplóban lévő „eredmény-mérőknek” köszönhetően tudatosíthatjuk, hol tartunk az egyensúlyunk megtalálásának folyamatában, megláthatjuk, mennyi tényező függ csakis tőlünk és nem a környezetünktől, illetve kialakíthatjuk a hozzánk legközelebb álló, a leginkább beváló lassítást elősegítő tevékenységet, módszert is.

A Slow-mérő

Szokásunk teljesítményünket külső mércéktől függővé tenni, de fontos elkönyvelnünk magunkban azokat a sikereket is, amelyeknek nincs látható jele a külvilágban, mégis fejlődésként éljük meg őket. Mennyi kreativitás, humor, kíváncsiság és játék van jelen az életedben? A Slow-mérő lehetőséget ad arra, hogy minden hónap elején átgondolj különböző slow-minőségeket, majd különféle gyakorlatok segítségével elkezd mélyíteni ezeket az életedben. Ez a kis ábra bármikor szem előtt lehet, ha szükséged van egy kis önbiztatásra, önigazolásra, és emlékeztet a fejlődésedre. Fontos azonban, hogy ne próbálj minden területen tökéletesen teljesíteni, nem az a cél, hogy a Slow-mérőn összekötött pontok egy szabályos kört alkossanak. Inkább vedd észre a tökéletességgel kapcsolatos gondolkodási hibáidat, például: „nem vagyok elég jó, ha nem nyújtok 100 százalékot”, „csak a tökéletes az elfogadható”, stb.

Az Anti-határidőnapló esetében a fejlődést leginkább az önszereteted és az önreflexiós képességed mélyülése jelenti, de akkor se korhold magad, ha ez nem sikerül mindig tökéletesen, és bekapcsolnak a régi, önhibáztató gondolkodási minták.

A heti tracking

A 2022-es határidőnaplóban minden héten találsz az adott témához egy kis tracking listát, ahol bepipálhatod, hogyan valósítottad meg a heti témát az életedben. Tudod-e például tudatosítani az örömét a saját jelenlétednek, egy apró sikernek, az étkezésnek vagy egy kellemes érzelemnek? Fontos, hogy az Anti-határidőnapló olyan önfejlesztő határidőnapló, amelynek tracking eszközei az önreflexiót és a lassulás gyakorlatba ültetését támogatják, egyfajta sorvezetőként szolgálnak, semmiképp sem újabb elvárásként kell, hogy a vállunkra nehezedjenek. Nem az a cél, hogy minél több pipa kerüljön a lista pontjai után, hanem az, hogy lásd, miként lehet az adott témát a hétköznapokba fenntarthatóan beilleszteni, a slow filozófiát mindennapi, kézzelfogható élménnyé tenni.

Ez a gyakorlat megmutatja azt is, hogy a lassítás sokszor nem idő vagy pénz kérdése, hanem rossz időgazdálkodási szokások, berögzülések, eszköz- és motivációhiány állnak a gyors életmód háttérben, vagy egyszerűen csak nem jut eszünkbe, hogy megálljunk.

A heti listánk azt is tudatosíthatja, hogy a lassításra nem érdemes hatalmas léptékekben, mérföldkövekben gondolni, hiszen akkor a kudarc garantált, és hamar elmegy a kedvünk az egésztől. Kis lépésekben érdemes haladnunk, hiszen ahogyan mondani szoktuk, az igazi változások a hétköznapokban történnek meg.

Ezeknek a mérőknek, trackingeknek köszönhetően azt is megláthatjuk, mennyi minden tőlünk függ, a mi kezünkben (és nem a például a főnökünkében) van a lassításunk kapcsán, illetve arra is rávilágítanak, hogy a lassításnak számtalan alternatívája van. Ha például nem teheted meg, hogy egy teljes hétvégére digitális detoxba vonulj, akkor is vannak trükkök a képernyőidő csökkentésére, illetve a meditáció sem jelent szigorúan egy helyben ülést és fókuszálást. Az Anti-határidőnaplóban sok-sok témát hozunk, amelyek közül természetesen előfordulnak olyanok, amelyekbe nincs kedvetek belekezdeni. Ez is teljesen rendben van, és ha nem kudarcként fogjuk fel (hiszen nem az), akkor megvizsgálhatjuk, milyen ellenállás van bennünk jelen az adott téma kapcsán. Így tudatosan elengedhetjük a témát, vagy dönthetünk úgy, hogy mégis csak belekezdhetünk. Mindkettő rendben van, mert a fejlődés szerves része az elengedés.

Elfogadás

Attól még, hogy belekezdtünk a lassításba, a régi berögzüléseink nem változnak azonnal, ezért ugyanúgy állhatunk a slow life témájához, mint életünk egyéb más teljesítményéhez: elégedetlenül, sürgetően. Elképzelhető, hogy a lassítás kapcsán sem tudjuk elfogadni a hibázás lehetőséget, irreálisan sok időt töltünk a feladatokkal, túl magas mércét állítunk magunk elé, önértékelésünk attól függ, eleget tettünk-e egy slow-célnak, ostorozzuk magunkat, ha nem tudunk meditálni, képtelenek vagyunk kellőképpen kiélvezni apróbb sikereinket, ehelyett túl sokat rágódunk azon, ha valami nem úgy megy, ahogy elképzeltük.

Látszólag semmi gond nincs azzal, ha igyekszünk slow szempontból is „produktív” napot magunk mögött tudni, azonban ha nem vagyunk rugalmasak hibáinkat, csetlés-botlásainkat illetően, kialakulhat egy belső konfliktus, feszültség, ami kudarckerülővé, halogatóvá, vagy maximalistává tesz minket.

A lassabb életmódot nem lehet gyorsan elérni, ezért az Anti-határidőnaplóban fontosnak tartottuk, hogy a slow life terén elért sikerek, eredmények mellett az önelfogadásra tegyük a hangsúlyt. Régi szokásaink újakra cserélése lassú folyamat, tele buktatókkal, visszalépésekkel, ezért naplónkban nagy hangsúlyt fektetünk az elfogadásra, és apró sikereink megünneplésére is. Az Anti-határidőnapló egy egész éven át elkísér, folyamatosan emlékeztetve arra, hogy nem mindig a végcél a legfontosabb (ha egyáltalán van végcél), de az út is rendkívül élvezetes és jutalmazó lehet. A különféle mindfulness gyakorlatok segítségével megtanulhatod még tudatosabban megélni a jelen pillanatot, és megállni, ha valami jó eredményt értél el.

Fókuszban az öröm és a pihenés

Semmi gond nincs azzal, ha maximalista vagy, ameddig a törekvések és a teljesítmény okozta öröm van a fókuszban, nem pedig a hibák és az állandó elégedetlenség, ami csorbítja az önértékelést. Hiszünk abban, hogy a hatékony változáshoz, eredményekhez az egyik legfontosabb tényező a kellő pihenés és az örömöt okozó tevékenységek adta kikapcsolódást, hiszen csak ekkor tud testünkben és lelkünkben is lezajlani a regenerálódás, számtalan felépítő folyamat, beépülni, integrálódni az a sok-sok új információ, amivel a lassítás útján találkozunk. Sokkal könnyebben fókuszálunk azokra a dolgokra, amelyek pozitív érzelmeket okoznak bennünk, ezért a sikerhez elengedhetetlen az öröm. Ha a lassítás csak az önkiritkáról, haragról, feszültségről szól, hamar elveszítjük róla a fókuszt, ezért az Anti-határidőnapló legtöbb gyakorlata örömfókuszú, és kifejezetten szorgalmazza a pihenés, semmittevés beillesztését a napunkba.

Neked mi most a legnagyobb „slow-eredményed”?

VÁRUNK HÍRLEVELÜNKÖN!

✨ Anti-határidőnapló kedvezmény! ✨

ÉRDEKEL!

Ez a website sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás