fbpx

Hiszel még a varázslatban? – 4 tipp a június tartalmas megéléséhez

Gyerekkorunkban a vakáció kezdete nemcsak a jól megérdemelt pihenést jelentette, de egy varázslatos időszak beköszöntét is: a kert izgalmas erődítménnyé vált, a vizek a kiapadhatatlan játék forrásaivá. Felnőttként a nyár „go-go-go” hangulatától , kötelezettségeinktől hajtva mintha már nem lenne kapcsolatunk ezekkel a csodákkal. Hogyan csempészhetnénk vissza mégis a nyárba gyerekkorunk varázslatait? 

Gyerekként, az újdonság varázsának hatása alatt még jobban birtokában vagyunk a rácsodálkozás képességének, a pillanat mély megélésének. Amikor a nyár éppen lelassult ritmusban csordogált, a forró nap meggyújtotta fantáziánkat, összemostuk a valóságot a képzelettel.

Szakértők úgy tartják, a gyerekek képzelete nem fejlettebb a felnőtténél, csak sokkal bátrabb.

Ők ugyanis még kevesebb tapasztalattal és emlékkel rendelkeznek, amiből építkezhetnének, ezért képzeletüket ezerszer merészebben mozgósítják, hogy magyarázatot találjanak az őket érintő kérdésekre, és nem ragaszkodnak úgy a valósághoz, mint mi. A képzelet egyfajta közvetítő eszköz saját megéléseik és a sokszor még nem értett jelenségek között. Később, ahogy megértjük a világot, több biztonságérzetet is nyerünk ugyan, de elveszítjük a kapcsolatot ezzel a különleges dimenzióval.

Ebben a hónapban a képzelet és a varázslat erejét hívjuk a lelassuláshoz, hiszen ezek mind kiszakítanak az időből, megállítják a múló perceket. Hogyan tudnánk visszaadni ennek az évszaknak a különlegességét? Hoztunk néhány tippet, ami segíthet.

1.Elég bátor vagy egy kis varázslathoz?

Emlékszel még, hogyan láttad gyerekként a nyarakat? A kisgyerekek világképében még minden annyira varázslatos: a természeti jelenségeket úgy képzelik el, mint amit emberek készítettek, számukra minden él, minden dolognak emberi tulajdonsága van, és varázslatos oksági kapcsolatokat feltételeznek egy-egy jelenség között. A világ tele van csodákkal, bármi megtörténhet, és ezeket a történéseket a gyerek vágyai irányítják. Ez a fantáziahit iskoláskorra elmúlik, de a művészetek megőrzik ezt a fajta gondolkodásmódot. Shakespeare Szentivánéji álom c. műve óta tudjuk például, hogy a nyári napfordulókor akár még az is előfordulhat, hogy megnyílnak a világok közti kapuk és a tündérek átjönnek a földi világunkba, hogy bolondos éjszakai bonyodalmakat eszeljenek ki.

Mivel az óvódásokra jellemző mágikus gondolkodás az emberi gondolkodás legősibb típusa, a néphiedelemben is úgy tartották, hogy a kívánságok beteljesedhetnek, és szinte bármi megtörténhet ezen az éjszakán.

Nem véletlenül gyújtottak örömtüzeket, amelyeknek csodás erőt tulajdonítottak, amikor a fény (a Nap) legyőzi a sötétséget. Vajon tudunk-e megint hinni egy picit a varázslatban? És ha nehezünkre esik, mi akadályoz meg ebben?

A természet maga is segíthet a varázslatok újraélésében. Ha például június vége felé teszünk éjszakai túrát az erdőben, sétánkat apró, imbolygó, sejtelmesen zöld fények kísérhetik végig. Ilyenkor rajzanak ugyanis a szentjánosbogarak. Meleg nyári estéken a teljes sötétség beállta előtt a repülő hímek és a bokrokban tanyázó nőstények világítani kezdenek. Ezek a kis fénylő pontok felébreszthetik bennünk a gyermeki örömöt, és eszünkbe juthat, hogy kívánjunk valamit. Júniusban az éjszakai nyári erdőt járva nemcsak a szentjánosbogarak fénye lephet meg minket, hanem a „lidércek” fényei is, a korhadó fák között világító tölcsérgombák. Ezeket látva mi döntjük el, természettudományi jelenségként vagy csodaként tekintünk rájuk.

2. Nyárközepi szertartások

A nyár egyfajta kizökkent idő a hétköznapok sodrásából, amit gyerekkorunkban még erősen megéltünk a vakációk alkalmával. De még ha nem is megyünk júniusban szabadságra, akkor is érzékelhetjük, hogy egészen máshogy telik az idő, mint az év más szakaszaiban, és mások lesznek a prioritásaink is.

A júniusnak van egyfajta ünnepiessége, amit a különféle nyár eleji rituálék, szokások, szertartások is megerősítettek az emberekben. Ezeknek a rituáléknak az volt az egyik feladatuk, hogy elkülönítsenek a hétköznapoktól, kiléptessenek a valós időből az időtlenségbe, és az embert más élethelyzetbe vezessék át.

Az évkör rítusai hozzásegítettek a belső rendeződéshez. Régen például a tűz meggyújtása és átugrása termékenységi szertartás volt, hiszen úgy gondolták a megtisztulás a – testi, szellemi, termésbeli – termékenység feltétele. A keleti szlávoknál Ivan Kupala idején, a természeti erők virágzásának ünnepén egész éjjel virrasztottak, mert úgy tartották, az összes gonosz lélek megelevenedik, így koszorúkat szőttek, gyógynövényeket gyűjtöttek, mert ezek különleges erővel bírtak ilyenkor. Az archaikus társadalmak rítusai segítettek elköszöni a múlttól, vagy épp az új helyzetbe való beilleszkedést, beépülést szolgálták, megteremtették az átmenetet az újba – így megkönnyítették a változás okozta szorongással való megküzdést. Bár a legtöbb szertartás valódi tartalma fokozatosan elkopott, bármikor újraéleszthetjük ezeket a rítusokat, vagy egy kis fantáziával és játékossággal akár saját rítust is kialakíthatunk, és ezzel megállíthatjuk egy kicsit az idő folyását, elrendezhetjük magunkban, ami tisztázásra vár.

3. Nyári számvetés

Az utóbbi idő egyhangúsága, zordsága és nem egyszer kilátástalansága után ránk fér, hogy a nyár erejével kicsit megújítsuk a lelkünket. A nyár hétköznapoktól eltérő ritmusa mellett több időnk lehet a szemlélődésre, az életünktől való eltávolodásra – mindez segít a távlati gondolkodásban, a minket foglalkoztató kérdések letisztázásában. Ilyenkor érdemes újra ránézni azokra a kérdésekre, amelyeket a vágyaink megfogalmazásához önmagunknak az év elején vagy tavasszal feltettünk. Merre tartunk? Mi az, ami beérett/beteljesedett abból, amit terveztünk, mi az, ami elhalt, és mi az, ami pici korrekciót kíván? Tudunk-e örülni a sikereknek, a kiteljesedésnek, és hogyan ünnepelnék ezeket meg? Az év közepén sokkal tisztábban, letisztultabban mutatkozhat meg életünk további iránya.

4. A lustaság dicsérete

Ma már számos szakember foglalkozik azzal, miért fontos a gyerekek egészséges szellemi fejlődése érdekében a strukturálatlan, szabad játékidő – akár a magányos, másoktól független játék például a természetben, akár a bámészkodás, mások játékának megfigyelése, akár a kooperáció, amikor a gyerekek együtt találják ki, mit játszanak, mik legyenek és miért. Ilyenkor ugyanis a szervezett elfoglaltságokkal ellentétben önmagukat motiválják és irányítják, sőt kifejezetten hasznos, ha unatkoznak, hiszen ilyenkor agyuk kreatív, intuitív funkcióiért felelős területei aktívabbá válnak. Felnőttként is érdemes kiélvezni a teljesítménymentes pillanatokat, ellenállni a hasznosságra és produktivitásra irányuló törekvésnek. A kutatások szerint az olyan „holtidők”, amikor csak a falat bámuljuk, vagy fókuszálatlanul kifelé bambulunk az ablakon, kreatívabbá tesznek, és javítják a problémamegoldó képességünket. Nyáron pedig erre rengeteg lehetőségünk van: a függőágyban hintázva, cseresznyét eszegetve, a kabócák zsizsegését hallgatva vagy épp belefeledkezve egy jó regénybe, nemcsak kikapcsolunk, de testi, érzelmi és szellemi tartalékokat gyűjtünk az év hátralévő részére. Ez is varázslat.

~Bánosi Eszter~

HÍRLEVÉL-FELIRATKOZÁS

Ez a website sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás