A természet megújul, mégis minden marad a régi? – 4 tipp, amely közelebb vihet az elfogadáshoz
Sokan hittük azt, hogy a tavasz megújulást hoz a járványhelyzetben is, azonban most úgy tűnik, még mindig nem lélegezhetünk fel. Legtöbbünk már fogytán van az eddig bevált megküzdési stratégiáinak, alig van valami, ami lendületben tarthatna, inspirálhatna minket. Hogyan tudunk segíteni magunkon, ha ennyire belefáradtunk a helyzetbe, vagy ha úgy érezzük, kezdünk kiégni?
Noha akár még fél évvel ezelőtt is sokkal rosszabbul álltunk a járvány elleni küzdelemben, mégis sokan most értünk el a kritikus mélyponthoz. Bár februárban úgy tűnt, látjuk a fényt az alagút végén, most újra azzal kell szembesülnünk, hogy továbbra sincs egy fix végpont, pedig tudni azt, hogy a helyzet átmeneti és egyszer, a közeljövőben biztosan vége lesz, az egyik legfontosabb tényezője a stresszhelyzetek kezelésének.
A hónapok óta tartó várakozás egyébként is nagyon megterhelő. Elisha Goldstein, klinikai pszichológus szerint a várakozás az egyedüllét-védtelenség-fenyegetettség ősi programját indítja el, amire ösztönösen szorongással reagálunk.
Valamire várni azt az ősi, tudattalan mintát aktiválja, miszerint a törzsünk nélkül, kiszolgáltatva kell várakozunk az ellenségre. Minél több ideig várunk valamire, a fenyegetettség, kiszolgáltatottság szorongást keltő érzetei annál inkább megjelennek.
Márciusra az eddig bevált megküzdési technikáink is kimerültek, elkoptak. A tavaszi bezártság tanulságait, például az alkalmazkodást, az erőforrásaink előhívását, önmagunk jobb ismeretét már nem tudjuk pozitív, előremutató kapaszkodóként beépíteni a napjainkba, vagy azért, mert mindent kimerítettünk, vagy azért, mert ami nem működött, azt kiszelektáltuk. Azonban az élmény, hogy nincs irányításunk akár még a saját életünk felett sem, egyre erőteljesebb: normális esetben a tavasz a megújulást, a nyári programok tervezgetését is magával hozná, erre azonban most a bizonytalanság miatt nincs lehetőségünk.
Az ilyen elhúzódó krízishelyzetekben ráadásul gyakori, hogy azt feltételezzük, nem kívánt érzéseinkért, mint amilyen például az apátia, a düh, a beletörődés, a lehangoltság, a feszültség, mi magunk vagyunk a felelősek, hiszen „jobban is tűrhettük volna”, „másképp is kihasználhattuk volna a helyzetet”, vagyis elindul a szokásos lemez: önmagunkat hibáztathatjuk nehéz érzéseink miatt.
Szakértők szerint amikor az életünkben sok negatív érzést, gondolatot szülő frusztráló, kellemetlen helyzettel találkozunk, akkor a feszültség nem a belső élményeink miatt nő bennünk, hanem amiatt, hogy harcolni igyekszünk ellenük. Ehelyett létezik számos más megoldás, amely segít csillapítani a kellemetlen helyzet keltette belső feszültséget:
1.Megérteni az ellenállást
Az idegenkedés, az ellenállás, a nekifeszülés egy automata reakció, ami ugyan további stresszt hoz, de van úgy, hogy csak erre van lehetőségünk. Jó hír azonban, hogy az ellenállás életerő, a működő üss vagy fuss stresszválaszunk jele, vagyis energia. Ugyan hosszú távon megnehezítheti az életünket, mert számos dolgot nem tudunk miatta véghezvinni, az ellenállás arról tanúskodik, hogy van bennünk erő, nem vagyunk teljesen belefagyva a helyzetbe. Az ellenálláshoz kapcsolódó érzések sokszor nagyon erőteljesek, amelyek testi érzetek, például szorítás, feszülés, légzésvisszatartás, szintjén is jelentkezhetnek, vagy olyan erőteljes érzelmekben is kifejeződhetnek, mint az undor vagy az utálat, a düh, a harag vagy a frusztráció. Mindezt nem tudjuk megélni, ezért nagy nyomást okoznak bennünk. Ilyenkor érdemes figyelmünkkel összekapcsolódni az ellenállás érzeteivel, és valamilyen módon kiadni, kicsapkodni, kitoporzékolni, kirúgni magunkból, hogy megszabadítsuk magunkat a felhalmozódott feszültségtől.
2. Kíváncsiság és megnevezés
Ha épp nem érezzük magunkat jól a helyzet miatt, érdemes kérdéseket feltennünk magunknak a tapasztalatainkról, a testérzeteinket végigpásztázva megkérdezni magunktól, mi történik bennünk, mi kéri a figyelmünket. Amikor befelé figyelünk, nem vájkálunk magunkban, miért érzünk például csalódottságot vagy haragot, csupán megfigyeljük az érzést. Bár így is felbukkanhat ítélet az érzéseinkkel kapcsolatban, a kíváncsi vizsgálódás a közvetlen érzeteinkre fókuszál. Amint felismerünk magunkban egy adott érzést, az sokszor veszít az erejéből, enyhülni kezd, így kevésbé leszünk beszorulva a stresszes szituációba. A helyzet miatti aggodalmaink így sem feltétlenül múlnak el, de sokkal megértőbbek és kevésbé bírálóak leszünk önmagunk iránt. Segíthet az is, ha egy-egy szóval megnevezzük belső tapasztalatainkat. Ilyenkor nem fülön csípni és elzavarni akarjuk érzeteinket, hanem elismerjük létezésüket. Ha nevet adunk a félelemnek, az sokszor az érzés csökkenésével jár.
3. Együtt lenni azzal, ami van
Amikor már tisztában vagyunk a bennünk dúló érzésekkel, és belátjuk, hogy nincs értelme ellenállni, akkor képessé válunk eltűrni ezek felbukkanását.
Lance M. McCracken kutató szerint az olyan negatív érzetek elfogadása, mint például a fájdalom egyet jelent a kellemetlenséggel való együttélés képességével, ami egyfajta érzelemmentes viszonyulást jelent a küzdelem helyett.
Úgy tarja, hogy a negatív megélésekkel kapcsolatos érzések felismerése és elfogadása megfosztja a kellemetlen érzéseket a címkéktől. Ez az elfogadás nem a helyzetünkbe való beletörődést jelenti, hanem az élet továbbfolytatását. Ilyenkor a kérdés nem az, mit tudok tenni a helyzet ellen, hanem az, mit tudok tenni ennek ellenére. Más szóval: nem kreálunk ellenséget a félelem, a zavarodottság, az aggodalom érzéséből, hanem barátsággal fogadjuk azt, ami bennünk zajlik.
Pszichológusok szerint minél több úgynevezett engedéllyel rendelkezünk, annál inkább képesek leszünk megküzdeni a problémahelyzetekben. Az engedélyek, mint például „lehetek ember, hibázhatok”, „fontos lehetek”, „kérhetek segítséget” pozitív felszabadító üzenetek, amelyek azt sugallják, szabad létezni és bármilyen érzelmet megélni.
Ha például állandóan sietünk valahová, a mi engedélyünk lehet az, hogy megengedjük magunknak a pihenést, vagy ha folyton a tökéletességre törekszünk, akkor az engedélyt a hibázás jelenti. Amikor engedélyt adunk magunknak, akkor az választási lehetőséget biztosít, hogy csinálunk-e valamit, vagy sem, vagyis hogy megmaradunk-e egy automatikusan vezérelt működésben (például elítéljük magunkat, amiért nem kívánt módon érzünk), vagy új döntést hozunk.
4. Észrevenni a semlegest, az oké-t
Az önismeretben is azt szoktuk meg, hogy arra figyeljünk, ami kellemetlen, hiányos, fájó, feszítő, leküzdeni, megváltoztatni, jobbítani való. A problémákra való hiány-fókuszt azonban fokozatosan áthangolhatjuk, ha figyelmünket a semlegesre vagy a jóra vezetjük. Ha megfigyeljük, még a fizikai fájdalom is testünk egy adott részére koncentrálódik, csak mivel az érzés intenzív, nem vesszük észre, hogy testünk más részein semleges vagy akár kellemes, rendben lévő, ellazult érzetek is jelen vannak. Még ha ez a hely csak az orrunk hegye, a fülcimpánk, a kisujjunk vagy a hátunk közepe, a fájdalom mellett jelen van a testben a nyugalom is. De nemcsak testérzetek, hanem érzelmek szintjén is felfedezhetjük a semleges területeket. Hasonlóképpen a külvilágunkat sem csupán a koronavírus-helyzet uralja, még ha a probléma mindenki életében meghatározó. Érdemes ezért a környezetünkben is feltárni ezt a rendben lévőséget: az éledező természet mindig ilyen külső erőforrás lehet, ahol semmi nyoma sincs a világot sújtó járványhelyzetnek. Ahogy Aldous Huxley írta, „az ember olyan aprónak érzi magát, ha egy hegy lábánál áll a földön”.
~Bánosi Eszter~
No products found which match your selection.
