fbpx

A felszabadulás súlya: 4 tipp az őszi elengedéshez

Az öngondoskodásról azt hisszük, hogy az mindig aktivitást, cselekvést, tevőlegességet kíván tőlünk, pedig az elengedés is fontos öngondoskodási gyakorlat, amelyet októberben könnyen behívhatunk az életünkbe. Minél alaposabban számba vesszük, mi az, amit ideje elengednünk, annál többet teszünk önmagunkért, és képesebbé válunk felvenni az évszak lassabb ritmusát.

Októberben, mikor a természetben sétálunk, szinte napról napra nyomon követhetjük a változás jeleit: az élénkzöld színű levelek először fakóak, kopottasak lesznek, majd gyönyörű rozsdás árnyalatokat öltenek, a buja, lombos fák lassan csupasszá, az ágaik között átszüremlő fény melengetővé, a hőmérséklet egyre hűvösebbé válik.

Ugyan nem tudjuk, mit érezhetnek a nagy elengedésben a fák, azt látjuk, hogy egy levél nemcsak akkor szép, amikor még kicsi és zöld, hanem akkor is, amikor már vöröses-sárgás színekben pompázik, pöndörödni kezd a széle, vagy amikor cipőnk talpa alatt ropog. Ahogy a levelek, úgy minden meghatározott ideig él: egy szappanbuborék pár másodpercig, egyes fák akár ötszáz évig is.

A lombhullató fák csodálatos emlékeztetők arra, hogy az elengedés nemcsak fájdalmas lehet, de ezzel egyidőben a folyamat történhet bizalommal és örömmel is. Hiszen – és még mindig a fák példájánál maradva – csak úgy nőhet újra terebélyes lomb, ha előtte ősszel az összes levél lehull.

Most képzeljük csak el, mi lenne, ha emberként ugyanúgy tennék ősszel, mint a fák: el tudnánk engedni azokat a dolgokat, amelyekre már nincs szükségünk, ami visszatart, ami már nem szolgál minket. Lehet ez egy elvárás, egy mérgező kapcsolat, egy irreális mérce, egy fájdalmas emlék, egy összetört álom, egy régi beidegződés, rossz szokás, a túlzott munka, a vágy az irányításra. Néha azonnal tudjuk, mit kell elengedni, máskor viszont több önreflexiót igényel a folyamat.

Egy ismeretlen szerző mondása szerint, néha nem vesszük észre valaminek a terhét, amit cipelünk, amíg nem érezzük át a felszabadulás súlyát.

Dallas Hartwig szerző szerint az öngondoskodásunkat érdemes az évszakokhoz igazítani, mert minden egyes évszaknak megvan a maga szerepe jólétünkben. A nyár például adrenalint, cselekvést és elkötelezettséget kíván tőlünk, az ősz viszont a lassítás, az energetikai összehúzódás, az egyszerűsítés, az emberi kapcsolatok évszaka; a szerző ezt az időszakot a szerotoninhoz, a hálához, és az elégedettséghez társítja.

A modell szerint a mai ember legfőbb problémája, hogy „krónikus nyárban” él, ezért érzi magát túlstimuláltnak, fáradtnak, legyőzöttnek. Jó példa erre, hogy míg az alvás a nyári időszak egy különösen elhanyagolt aspektusa, addig ősszel, az egyre fogyatkozó nappali fény is több pihenésre hív, azonban a krónikus nyárban ragadt ember nem tud élni ezzel a természet adta lehetőséggel. Hartwig azt írja, a dopamint tápláló nyárból való átváltás az őszbe igencsak emberpróbáló, azonban a tudatos elengedéssel megsegíthetjük ezt a folyamatot. A nyár „még többet, még többet” attitűdje után az „elégség” felkarolásával sokat tehetünk jólétünkért.

Ezzel a néhány elengedésé-tippel megteremthetjük magunkban ezt az őszi elégség érzést.

1. Ne gondolj óriási dologra

Ha elengedésről van szó, általában nagyobb, sorsfordító eseményekre gondolunk, mint például elválás valakitől, valaminek vagy valakinek a meggyászolása. Talán ezért is szoktuk figyelmen kívül hagyni azokat az aprócseprő dolgokat, amelyeket a mindennapi életünkben tartogatunk, noha csak lekötik az energiánkat. Ilyen lehet például a vágy arra, hogy mindig miénk legyen az utolsó szó, sose hibázzunk, vagy úgy alakuljon a napunk, ahogyan elterveztük. Van, amikor egy bántó mondatot vagyunk képtelenek elengedni, vagy egész nap nem tudunk túllépni egy munkahelyi vitán, és újra meg újra visszatérünk gondolatban ugyanahhoz a helyzethez. Az elengedés velünk születetett képesség, mégis elménk működése miatt sokszor egyáltalán nem könnyű megtennünk, főleg, ha azért ragaszkodunk, mert fontos például, hogy igazunk legyen, vagy félünk a hibázástól.

Az elengedés első lépése lehet, ha tudatosítjuk magunkban, mihez, milyen helyzetekhez, hangulatokhoz vezet a ragaszkodásunk.

Megkérdezhetjük magunktól, tényleg el tudjuk-e engedni az adott dolgot. Ha igen, akkor már dönthetünk tudatosan az elengedés mellett, amelynek folyamatát megtámogathatjuk meditációval, naplóírással, a leglényegesebb pont mégis maga az elhatározás. Ha minden nap egy apróságot elengedünk, és ezt rendszeresen tesszük, rengeteg tehertől megszabadulhatunk.

2. Ne siettessük el a pontot a mondat végén

Hagytam időt magamnak valaminek az elgyászolására? Ugyan az elengedés az élet része, nem mindig megy pikk-pakk túllendülnünk a dolgon, különösen, ha értékes volt a számunkra. Ilyenkor fontos megélnünk az érzéseinket, és elérhetőek lennünk önmagunk számára. Ha nagyobb dolog, például egy korszak elengedéséről, lezárásról van szó, fontos tudatosítanunk magunkban, hogy az időszak véget ért, elengedhetjük az azzal járó készenléti állapotot, feszültséget. Ahogy szinte minden kultúrában hagyománya van az év végi számvetésnek, úgy mi magunk is kialakíthatunk saját rituálékat, amelyek megállítanak, lélegzetvételnyi szünetre ösztökélnek, és átgondoltatják velünk, mit hagyunk magunk után – nemcsak az év végén, hanem bármikor. Adjunk keretet ezeknek az életszakaszoknak, varrjuk el a szálakat, hogy felszabadultan léphessünk előre.

3. A Shiny Object Syndrome, avagy a Csillogó tárgy szindróma

Az elengedés egyik nagyon fontos aspektusa – amit gyakran elfelejtünk -, hogy nemet mondjunk a dolgok újbóli felhalmozására.

Csillogó tárgy szindrómának nevezzük azt a jelenséget, amikor figyelmünket újabb és újabb lehetőségek ragadják el; közösségi oldalak, új projektek, tanulnivalók, információk vagy akár árucikkek.

Az elengedés egyik legfőbb akadálya, ha túl sok mindennel vesszük magunkat körbe, új tárgyakat, élményeket, programokat halmozunk, míg végül egyáltalán nem jut idő önmagunkra, vagy sose tudjuk elvégezni a dolgunkat, mert mindig valami újba kezdünk. Érdemes tudatosítanunk ilyenkor, hogy az új nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb.

4. Tanuljunk az őszi erdőtől

Bár a változás sokszor jó dolgokhoz vezet, egyben félelmetes is lehet, hiszen valami újnak kell lépnie a régi helyébe. Abraham Maslow szerint egy adott pillanatban két lehetőségünk van: előrelépni a növekedésbe vagy visszalépni a biztonságba. A változó természet megfigyelése nemcsak nyugtatóan hathat, de a mulandóság szépségét és örömét is megmutatja. Ha a levelek nem ismernék az elengedést, mi nem gyönyörködnék sem a csodás őszi színekben, sem a tavaszi virágokban.

 

Kérdezzük meg magunktól: Miért szeretném az adott dolgot megtartani? Mire emlékeztet engem? Hasznos lehet ez még nekem valamire? Az elengedés, a lassítás és az egyszerűsítés számbavételi folyamatot, egyfajta leltárt igényel, vagyis azt a törekvést, hogy őszinték legyünk önmagunkkal és másokkal abban, mire van igazán szükségünk, mire vágyunk. A tempónk szándékos lelassításán keresztül, naptáraink, szekrényeink, kötelezettségvállalásaink egyszerűsítésével és elengedésével több teret nyitunk magunk körül, ezáltal újrarendezhetjük magunkat, megerősíthetjük céljainkat.

~Bánosi Eszter írása~

SLOW A POSTALÁDÁDBA!

Ez a website sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás