CSILLA BLOGJA A LASSÍTÁSRÓL

Az alábbiakban egyik anti-határidőnapló használónk, Csilla történetét olvashatjátok. Csilla minden hónapban megosztja velünk, hogyan halad a lassítás útján, az egyensúly felé. Hálásak vagyunk neki az őszinte és inspiráló írásokért. Olvassátok szeretettel!

JANUÁR:

Let it Slow… avagy így kezdődött lassulásom története

Mint egy hideg vödör víz, úgy ért a felismerés, mikor először olvastam december közepe táján az anti-határidőnaplóról, hogy „Ez kell nekem!” Egy papírmániások részére ajánlott karácsonyi ajándékokról szóló cikkben írtak róla a neten. Engem minden papír, füzet, könyv, amibe alkotni lehet, megihlet, és az, hogy ez a napló még ráadásul újrapapírból is készült, különösen vonzóvá tette számomra, mivel magam is törekszem a környezettudatosságra.

Legjobban azonban nyilvánvalóan az általa képviselt eszme ragadott meg, ami már egy ideje keringett a gondolataimban, csak még nem tudott testet ölteni. Hozzáteszem, nálam a „túlpörgés” inkább személyiségbeli probléma, mint életviteli, bár tény, hogy a kettő kölcsönhatással van egymásra. Nem vagyok fővárosi, vidéken élek, mégis olykor borzasztóan tudok rohanni.

Hajlamos vagyok túlreagálni dolgokat úgy pozitív, mint negatív értelemben, ami egy bizonyos ponton azt eredményezi, hogy már a saját agyamra megyek. Hogy honnan ered ez? Magamhoz mérem az embereket és bosszantanak a csigatempójú, komótos emberek, holott ugyanakkor tudom, bőven lenne mit tanulnom tőlük.

A stressz mindig kijött ilyen vagy olyan formában rajtam fizikálisan, tehát a testem jelezte, hogy valami nincs rendben, változtatni, lassítani kellene, de legalább lenyugodni és a jóra koncentrálni. Tavaly nyáron jött az első komoly figyelmeztetés egy pozitív rákszűrés eredmény formájában, ahol megfogalmazódott bennem, hogy változtatnom kell. Legszívesebben valami lassító tablettát vagy nyugtatót írattam volna fel magamnak. Sajnos a munkahelyemen is tartósan feszült hangulat alakult ki, ami még inkább megágyazott a stressznek és idegeskedésnek. Ekkor már eléggé tartottam tőle, hogy fog így javulni az egészségem, ha körülöttem minden egyre rosszabb és nehezebb.

Hiszem és tudom, hogy sokszor fejben dőlnek el a dolgok. És ez akár néha az egészségre is igaz.

A következő szűrésen ősszel megint pozitív lett a lelet. Itt döntöttem el, hogy életmódot váltok, onnantól kezdődött a tényleges változtatás. Sportolni kezdtem, vitaminokat, immunerősítőket szedni és autogén tréninget gyakoroltam otthon a stresszkezelés javítására. Nem sokkal ezután találkoztam az Anti-Határidőnaplóval. Januárban jutottam hozzá és neki is fogtam a kitöltésének.

Egy kicsit még keresem magam benne. Egyik napról a másikra valószínűleg nem tudom a magamévá tenni, de elindult egy folyamat és tudom, ha kitartok a tervem mellett, pár hónapon belül sikerül kizökkenteni magam a magas fordulatszámból és elsajátítani különböző Slow szokásokat. Célom vele egyrészt a stresszkezelés gyakorlása, ami sajnos számomra továbbra is javításra szorul, másrészt a személyiségem tompítása, mivel eléggé nyers és pörgős vagyok.

Életmódváltási döntésem megerősítéseként január közepén a doki negatív eredménnyel jelentkezett. Ez arra sarkall, most már csak azért se hagyjam abba, amit elkezdtem.

Épp ideje jobban befelé koncentrálni, egy kicsit újra gyereknek lenni. S ha ez csak annyit jelent, hogy észreveszem a szivárványt a busz ablakából vagy lógok boldogan és céltalanul, mint a lajhár a naplóm borítóján, akkor már azt hiszem, jó úton haladok a siker felé.

Csilla2017. január

FEBRUÁR:

Gyógyító Nevetés

Február hónapomat a nevetés jegyében terveztem eltölteni. Mivel januárban még kicsit új és ismeretlen volt nekem ez az anti-határidő eszme, a saját módszeremmel akartam elmerülni a soron következő hónapban, hátha így is közelebb tudok kerülni a célhoz, csak egy kicsit más irányból. Remélem, ez nem számít csalásnak, bár a nevetés, mint téma, úgy vélem, nem kapcsolódik közvetlenül a lassításhoz, mégis, talán ha képes vagyok örülni egy pillanatnak önfeledten, az már fél siker a Slow mozgalom által méltán kiemelt énidő tekintetében.

De nem álltam itt meg a gondolatfüzérrel, a szándékom az volt, ha valami vicceset találok, megosztom a többiekkel is, mert együtt nevetni még jobb, ezzel kikacsintva az együttidő felé is, így két legyet ütve egy csapásra.

Bár a nevetés egyszerű mókának tűnik, mégis nehezebben ment, mint hittem. Nehéz hónapom volt, nem kedvezett nekem a csillagok állása.

Reggelente hallgattam a kedvenc rádióműsoromat, mert az mindig megnevettet. A tervem az volt, hogy többet mosolygok és a környezetemben lévő embereket is jobb kedvre derítem. Legyen az egy kis csoki osztás az irodában boldogsághormon gyanánt, egy jó szó, vagy egy mókás kép az egyik céges kör e-mail végén, úgy gondoltam, ha már egy valaki elmosolyodik rajta, akkor már megérte, sikerült jót tennem és ettől én is jobban érzem magam.

A hó elején ez még egészen jól működött is, de aztán a hó közepe táján konfliktusba keveredtem a munkahelyemen, amit azóta sem tudtam teljesen kiheverni. Azonban mégis rá kellett jönnöm, hogy inkább hálásnak kell lennem, mert ez is csak erősebbé tesz. Mellesleg sok támogatást és szeretet is kaptam, ami segített tisztábban látni, hogy kiben lehet megbízni a kollégák közül. Másrészt türelemre tanított, arra hogy felül kell tudni emelkedni az olyan helyzeteken is, amit ha fejre állsz sem tudsz megoldani, inkább felemelt fejjel higgadtnak kell maradni. Február van, még mindig van hová lassulnom.

Most igyekszem visszarázódni a normál kerékvágásba, mert bár a hangulatom elromlott, de végre itt a március, az én hónapom, már nagyon vártam.

Saját tapasztalat, hogy amikor a leginkább magam alatt vagyok, akkor tudom a legkönnyebben észrevenni a legapróbb pozitív dolgokat is, fogékonyabb vagyok minden kapaszkodóra, ami a gödörből kifelé vezet. Lehet az egy szép napsütéses tavaszi nap – amiből szerencsére volt jó pár februárban – vagy ha hallok egy jó zenét spinning edzésen, és utána megtalálom azt az Interneten.

A február megtanított, hogy még ha néha nehéz is, minden nap, ami nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő. Ha mosolyogsz, a világ visszamosolyog Rád, enélkül igazán nem is érdemes élni.

Csilla2017. február

MÁRCIUS:

Kezdődik!

Március az én hónapom, Rólam szól, most magamra koncentrálok! Végre! Már nagyon vártam!

Itt a tavasz, éled a természet, melegszik az idő, egyre többet süt a nap, reggelente újra madárcsicsergésre ébredek. Ez az az időszaka az évnek, amikor a kertvárosban sétálva az allergiás tüsszögésből és orrfolyásból olykor fellélegezve útközben megdermedek egy-egy virágba borult magnólia fa láttán és csodálkozom, gyönyörködöm kicsit benne, emlékeimbe vésve a lenyűgöző látványt. Még az allergia sem állít meg, csak emlékeztet, hogy még keményebben kell küzdenem, mert ez is minden évben egy olyan pillanat, amikor megfogadom, mindenképpen lesz egyszer kertes házam és lesz a kertemben magnólia is.

Ez a március azonban most számomra mégis egy picit különlegesebb volt, mint a többi.

30 éves lettem.

Ezért ezt a hónapot arra szántam, hogy elköszönjek huszonéveimtől, és tárt karokkal fogadjam a harmincasokat. A cél az volt, hogy semmiképp se legyen kellemetlen vagy szomorú élmény, mindenképpen pozitívan akartam megélni, hogy „öregszem.”

Engem is – ahogy nyilvánvalóan a legtöbb embert – foglalkoztatja, hogy legyen mit mesélni az unokáknak, minél több mindent megélni, megtapasztalni, amire csak energiánk van. Ebben a hónapban úgy döntöttem, erre élezem ki a tematikát: kaland, élmény, ünnep, társaság, minden, ami új, felfedezni, átélni, megismerni, találkozni.

És úgy érzem sikerült is, volt benne minden. Fitness roadshow-n együtt tornázás barátokkal és kollégákkal, kirándulás és fotózás erre-arra, csapatépítő lángosozás reggel az irodában, tartottam kikapcsolt napot március 15-én: sétálni mentünk a közeli szabadidőparkba és még a szülinapozásom is három napig tartott.

Egy nappal a születésnapom előtt (csak hogy meglepetés legyen) felköszöntöttek a cégnél egy tortával a kerek számra való tekintettel. Majd szülinapom napján felfedeztünk egy mennyei kézműves hamburgerezőt a városban a párommal. Másnap pedig a családommal ünnepeltem, akik a poén kedvéért a tortámra a számos gyertyák helyett kérdőjel-gyertyát tettek és megleptek egy régi vágyammal: egy varrógéppel. Úgyhogy nem unatkoztam és még sok-sok kihívás és kaland vár, a varrógép szempontjából legalábbis biztosan. :)

Bónuszként még a barátnőimet is meghívtam egy össznépi koktélozós beszélgetős estére, mert olyan ritkán tudunk találkozni, de most legalább jó okunk volt rá, egy szép kerek szám formájában. Tökéletes alkalom, hogy igazi, minőségi együttidőt töltsek el a család és barátok körében. Azt hiszem méltó módon sikerült megünnepelni és az ilyen hosszú és tartalmas napok után jobban megy az alvás is és a sok jó élménytől könnyebben is ébredek.

Márciusban vettem észre először a fejlődést, hogy egyre jobban megy ez a lassulás, a hozzáállásomon tűnt fel, simulékonyabb lettem. Úgy érzem, idén ez az első hónap, ami a leginkább úgy sikerült, ahogyan terveztem. Az előző hónapom nehéz volt, én pedig olyan vagyok, aki ha rossz körülményeket tapasztal, kezébe veszi az irányítást, azonban ez a hónap pontosan olyan volt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és nem csak az, amit én szerveztem, hanem azt is, amit a többiek.

Ez most megint egy égi jel, egy megerősítés, hogy csak így tovább, a helyes úton járok!

Eddig is törekedtem rá, ha belefogok valamibe, akkor az igazán különleges legyen, olyan, amit sokáig emlegetünk. Ez az év azonban már most olybá tűnik, hogy különlegesebb lesz az átlagnál, eseménydús, élményekkel, tervekkel, programokkal teli, rajtam legalábbis biztosan nem fog múlni!

Már értem miről beszélt az egykori tanárom a pár hónappal ezelőtti osztálytalálkozón, amikor azt mondta: az élet 30 évesen kezdődik!

Csilla2017. március

ÁPRILIS:

Utazás a komfortzónán kívülre

Mivel az évem nem indult könnyen, és idén ez idáig még szabadságot sem vettem ki, volt mit kiadnom magamból, nagyon készültem az áprilisra. Mondhatni mindent feltettem rá.

Abszolút megérte. Ez a hónap egyszerre szólt a lassításról és a pörgésről. Összesen csak 12 munkanapom volt, ami már önmagában felért egy lassulással, másrészt a fennmaradó időt és a szabadságokat igyekeztem az utolsó cseppig kihasználni, legfőképpen az együttidő tekintetében.

Mivel a húgom az ország másik végébe költözött tanulmányai miatt, majd utána ott is maradt, ritkán látom őt, így hó elejére szerveztünk néhány tesós wellness napot félúton találkozva. Csodás kirándulásokat tettünk a Balaton környékén, arborétumot, várakat néztünk meg hegytetőkön, olyan kilátással, ami igazán nagykönyvbe illő. Sokat nevettünk, beszélgettünk, lazultunk, tudatos jelenléttel kiélvezve a szabadság minden percét. Igazi felnőttes, tékozló kikapcsolódás volt, ahol végre nem azzal foglalkoztunk, hogy mennyit költünk, csak azzal, hogy jól érezzük magunkat. Komótos, ráérős kirándulás volt, csak a dombtetőről siettünk, hogy leérjünk az eső előtt a kocsihoz.

Tartalmas volt, és egy kicsit ismét közelebb kerültünk egymáshoz, leküzdve az év nagy részében köztünk lévő több száz kilométer távolságot. Ez volt az első ilyen tesós vakációnk, de biztosan nem az utolsó, megbeszéltük, hogy ismételni fogunk. Mindenesetre azt hiszem, szép hagyomány lenne.

Az áprilist tekintve ez azonban csak a bemelegítés volt, több utazást is terveztem erre a hónapra.

Nagyjából egy évvel ezelőtt egy városi rendezvényen odamentem pár szóra az olasz testvérvárosunkból érkezett vendégekhez. Csak egy e-mail címet akartam kérni tőlük, hogy a róluk készült csoportképet elküldhessem nekik. Többnyire nem okoz gondot, hogy külföldiekkel társalogjak, mivel beszélek nyelveket, ez alkalommal mégis a torkomban dobogott a szívem, akkor még nem értettem miért. Az lebegett lelki szemeim előtt, hogy új világ nyílik meg az előtt, aki megtanul emberekhez közeledni. Nagy levegőt vettem hát és kiléptem a komfortzónámból. Az áprilisom is most erről szólt.

A tavalyi megismerkedést azután több közvetlen hangvételű beszélgetés is követte, majd pár hónappal később személyesen is vendégül láthattam újdonsült olasz barátaimat. Látogatásuk annyira jól sikerült, hogy ők is meghívtak engem Olaszországba.

Sosem utaztam még repülővel és külföldön sem igazán jártam, – leszámítva néhány szomszédos országot – bár régi nagy vágyam volt már. A repülőjegy szinte ingyen volt, a barátaim vendégszeretetének hála pedig a szállás miatt sem kellett aggódnom.

Kinyílt a világ előttem.

Olyan tájakon jártam, hogy tátva maradt a szám. Nekem, aki síkvidéken nőtt föl a Dolomitok közelsége olyan volt, mint egy festmény, csak pislogtam, de nem hittem a szememnek.

Hihetetlen volt belegondolni abba, hogy mindezt csupán egyetlen lépésnek köszönhettem, annak, hogy tavaly bátorságot gyűjtöttem és meg mertem szólítani őket. Talán azért izgultam annyira, mert megéreztem, ebből több is lehet, hogy egy csodás barátság kezdete lesz.

Igazi mindfulness pillanat volt, mikor rádöbbentem: életem egyik legjobb dolga, hogy beszélek angolul, különben nem lett volna lehetőségem erre. Bár társalogtunk velük németül, magyarul, kézzel és lábbal, mégis csodás házigazdáinknak köszönhetően félszavakból is megértettük egymást. Mivel ahogy a mondás is tartja: annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz, kicsit belekóstoltam az olasz nyelv tanulásába is. Egyébként is elkerülhetetlen volt, hiszen testközelből ismerhettük meg az olasz mentalitást, kultúrát, a környék zegzugait és igazi házi specialitásokat kóstolhattunk, finom borokat ittunk, valódi minőségi időt töltöttünk együtt és jól elfáradtunk.

Hihetetlenül kedvesek, közvetlenek és viccesek, kellemes csalódás volt a komfortzónán innen és túl. Utam során ismét meghívtam őket magamhoz, és biztos vagyok benne, hogy én sem most voltam náluk utoljára.

Azt hiszem a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy olyan helyekre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni. Ez is olyan volt. Alig várom, hogy újra megízlelhessem Olaszország esszenciáját.

Csilla2017. április

MÁJUS:

Felbecsülhetetlen sikerek

A május is tartalmas hónap volt. Zsúfolt, de jó értelemben, tehát nem túlhajszolt. Eddig többnyire arról szólt az évem, hogy arra koncentráltam, ami történik, főként a jó dolgokra, és kevésbé voltam elfoglalva az események folyásával illetve azok sebességével, inkább csak igyekeztem maximálisan megélni őket, a tempó annyira nem változott. Talán most először éreztem azt, hogy sikerül belefeledkezni, igazán belelassulni egy-egy tevékenységbe, és nagyon jó érzés volt.

Mérföldkő volt számomra, amikor május elején felragasztottam az első unikornis matricát. Eddig csak vágyakozva nézegettem ezt a matricát a naplóm hátsó zsebében, és elképzelésem nem volt, mire fogom majd felhasználni. De végre bekövetkezett az idei első igazán különleges pillanat, ami úgy gondoltam méltó a matricára, mivel a munkahelyi gondjaim végül egy huszárvágással megoldódtak, így aznap beragasztottam egy unikornist a naplómba. Ezért dolgoztam, küzdöttem év eleje, sőt régebb óta, és már élvezem a változást. A lassítás is sokkal könnyebb így, száz százalékban tudok rá koncentrálni.

Most pont volt egy jó viszonyítási alapom is, kaptam visszaigazolást az eredményeimről:

Az egyik hétvégén színes programok és rendezvénysorozat volt a városomban, sok látnivalóval, s közben a fővárosi barátaim is meglátogattak. Nagyon szembetűnő volt azonban, hogy amikor megmutattam nekik az általam már többször végigjárt szabadtéri képzőművészeti kiállítást, ők körülbelül 2 perc alatt végigrobogtak rajta, én azonban újra és újra meg-megálltam rácsodálkozni a különféle műremekekre, kerámia kerti törpékre, manókra és tündérekre, festményekre. Először azt hittem, talán az ízlésünk más, de rá kellett döbbenem, hogy a különbség inkább abban rejlik, hogy ők nem használnak anti-határidőnaplót. Pedig rájuk is rájuk férne! Mégis, amikor meséltem nekik róla, nem értették mire jó ez. Arra gondolok, hogy talán nem mindenki ismeri fel elsőre, hogy mennyire rohan, és hogy az élete másmilyen is lehetne, sokkal teljesebb és nyugodtabb.

Mindazonáltal azt mondták, sokkal kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint korábban, és nekem ez egy nagyon jól eső bók és fontos visszajelzés volt. Már vannak eredményeim és szerencsére az év még több mint a fele hátra van! Biztos vagyok benne, hogy ebből nagyon sokat köszönhetek a naplónak, segített harcolni a problémáim ellen, küzdeni a gondjaim megoldásában, kapaszkodót találni a nehezebb napokon, és színesíteni unalmas óráimat, hogy az életem minden percében legyen valami érték vagy élmény.

Bizakodó vagyok, többé nincsenek felhők a fejem felett, lehet fejest ugrani a lassulásba. Végre kezdődik a nyár, a hosszú esték, partik, fesztiválok, nyaralások, esküvők időszaka, ilyenkor senki nem unatkozik, minden hétvégére van program és terv. Mostantól csak magamra koncentrálok, vagy lehet, hogy még másokat is megpróbálok bevonni Slow-tevékenységeimbe, mert rég éreztem magam ennyire harmonikusan és energiával telve.

Csilla2017. május
© Copyright - Anti-határidőnapló